Ittlétem során több alkalommal élvezhettem a hollandok kritikáját. Legutoljára egész megdöbbentő volt.
A múlt hétvégén bejelentettem E papának a döntésemet, ami mellesleg elég nehezen született meg. Augusztusi hazautazásom nem vakáció lesz. Nem jövök vissza, legalábbis au-pairként nem. Szépen megindokoltam választásomat, szabadkoztam egy keveset, és felajánlottam a segítségemet az utód-keresésben.
Nem azért döntöttem így, mert személyes problémáim vannak, de mostanra a második családot fogyasztom, és kaptam némi betekintést az au-pair-létbe. Hiányolom a több szabadidőt, nagyobb mozgásteret, magánszférát.. és főként szeretnék valami fejlődést tapasztalni az életemben. Úgy értem, valami kézzel foghatót, ami a mindennapokat is kicsit tartalmasabbát teszi. Nem arról van szó, hogy elviselhetetlennek érzem ezt a munkát vagy életformát, csak hogy éppen elég volt. Ezt azért is hangsúlyozom, mert szeretném, ha azok az olvasók, akik hasonló fát vagdosnak a kis fejszéjükkel megértenék, nem arra célzok, hogy eleve vakvágány. De jó esetben, az ember érzi, mikor tovább kell lépnie.
E papa látszólag jól fogadta a bejelentést, bár kicsit meglepettnek látszott. Talán korábban kicsit túl magabiztos volt, ami az "elcsábításomat" illeti. De végül csak megkérdezte, mik a további terveim, ezekről csevegtünk egy keveset, majd a téma lezárult. Aztán két nappal később (egy szabadnapomon) beszélgetést kezdeményezett velem az "élet dolgairól", ami elég gyanús volt, de nem volt választásom. Kisvártatva rájöttem, hogy a valódi téma, én vagyok, azaz a hiányosságaim, a beszélgetés célja pedig, hogy "jó tanácsokkal" lásson el a továbbiakra nézve. A vélt hibáimat nem nagyon fogom ecsetelni (egyrészt hiúságból, másrészt, mert az én témám most nem ez), de voltak köztük teljesen érthetetlen vádak is. Jól tudom, hogy nem vagyok tökéletes, és igyekeztem is nyitott maradni a kritikára, de ami a "munkát" illeti, tényleg mindig igyekszem a legjobb oldalamat mutatni, és minden elvárásnak eleget tenni. Például a segítőkészségem és nyitottságom nem hinném, hogy támadható. Mintegy védekezésből elmondtam, ahogy én látom a dolgokat, és őneki milyen mulasztásai voltak ez idő alatt, amit meg is hallgatott, de végül is nem tehettem mást, mint lenyeltem az egészet.
Később aztán sokat töprengtem, hogy mi volt a valódi oka ennek a fejmosásnak. (Még benne van a pakliban az a bizonyos prémium, ami a szerződés szerint akkor illet engem, ha elégedettek voltak a munkámmal. Ezekre a "vádakra" hivatkozva most kényelmesen megtagadhatja tőlem, de még nem tudom, hogy ezt teszi-e majd. Az a tanácsom au-paireknek, de más alkalmazottaknak is, hogy minél pontosabban határozzanak meg mindent a szerződésben, hogy ilyesmi ne történhessen meg. Mondjuk egy lehetséges prémium esetében legyen meghatározva, hogy mi lesz a döntés alapja. Pl. havi feedback a munkáról, aláírva. Ha adott számú feladatban indokolt negatív értékelést kap az illető, akkor pl arra a hónapra levonhatják a prémiumot. Így viszont a következő hónapban már esetleg elkerülheted ezeket a hibákat. stb)
Mindenesetre eszembe jutott pár élményem a hollandok mellbevágóan váratlan és őszinte megnyilvánulásairól. Az én korosztályombeli hollandok is hasonlóan kommunikálják véleményüket. Nem egyszer kaptam meg kinti barátaimtól: "ezt nem jól csinálod, így és így kellene!" meg "te eléggé ilyen vagy, próbálj meg inkább ilyen lenni!" Persze ennek a megdöbbentő hatása így szituációból kiragadva kevésbé érzékelhető. Képzeljétek el mondjuk, mikor először találkozol valakivel, és már akkor megállapít rólad dolgokat és azt nyomban közli is veled. Szerintem, mi magyarok (számos más nemzettel együtt) nem tartjuk ezt túl udvariasnak, és nem túl sűrűn teszünk ilyet.
Így Bonyay Mária a hollandok közvetlen hangneméről és kritikus magatartásáról:
"A hollandoknak mindenről határozott véleményük van, amit általában rendkívül közvetlen formában és tömören közölnek. Ami a szívükön, az a szájukon. Nincs kertelés, ha egy kérést nem tudnak vagy nem akarnak teljesíteni, sokszor csak annyit mondanak 'nee', azaz nem. (...) A közvetlenségnek lehet sok előnye, de az is fontos, hogy gondolatainkat milyen formában fejezzük ki. Sok kultúrában például az eltérő véleményt vagy a kritikát szép szavakba csomagolják. A hollandok nem próbálják szépíteni mondandójukat, nem köntörfalaznak. Szókimondóak, gyakran nyersen fogalmaznak. (...) A hollandok közvetlen stílusa a visszafogottabb külföldit meglepi, sőt időnként megdöbbenti."
Ez végre valami, ami nem (csak) az én érzékenységemről árulkodik. :)
" 'Az udvariaskodást mellébeszélésnek és szócséplésnek tartják. Szívesebben veszik az őszinte kritikát, mint a dicséretet, széptevést vagy hízelgést' - olvashatjuk Vossestein könyvében. (Hogyan bánjunk a hollandokkal, Amsterdam, 1994, KIT Publisher) Ezt a magatartást a holland kultúrában 'recht door zee'-nek, vagyis nyíltságnak, egyenességnek hívják, s a hollandok maguk legértékesebb tulajdonságaik egyikének tartják. 'A hollandok nem tudják vagy elfelejtik - írja Rentes - hogy egyes, az általuk nagyra becsült tulajdonságaik másoik szemében nevelésbeli hiányosságnak számítanak.' (Ahol a másik Isten lakik, Amsterdam, 1982) A japánok például a hollandokat a legarrogánsabb üzleti partnernek tartják. 'Ahol hollandok jártak, ott a fű se nő ki'- hangzik egy japán mondás. A külföldieket nem a nyíltság zavarja, hanem a kifejezésmód, a stílus. Hollandiában már a kisgyerekeket is a direktség holland változatához szoktatják, míg a külföldiek az effajta közvetlenséget legtöbbször nyersnek, barátságtalannak, sőt néha ellenségesnek tartják. (...) Egyes külföldieket a hollandok félreérthetetlen stílusa rajtaütésszerűen éri, gyakran nem is tudják, mit kezdjenek vele."
Mikor ideértem az olvasásban, már nagyon vigyorogtam. Talán ez utóbbi mondat fejezi ki legjobban, amit eleinte éreztem. Nem beszélve arról, hogy mennyire nem tudok napirendre térni afelett, hogy a gyerekek szinte semmilyen udvariasságra nevelésben nem részesülnek. Pl, ha kérnek valamit, nem kell mondaniuk, hogy "kérem szépen" és nem kell megköszönniük, ha megkapták. Sőt néha, csak rámutatnak arra, amit kérnek. Én ugyan önszorgalomból nyomom nekik ezeket a fordulatokat, de hosszútávon nem sok foganatja lesz, azt hiszem. A fenti rész így folytatódik:
"Mialatt például a rossz hírt a legtöbb kultúrában körülményesen, terjengősen adagolják, addig a hollandok ilyenkor általában nem sokat teketóriáznak (...) Így hamarabb túlesnek a kellemetlen dolgokon - gondolják. Sokszor úgy kezdik a kényelmetlen közlendőjüket: 'Ajtóstul rontok a házba.' (...) Hollandiában nem lehet ezt másképp csinálni. Ugyanis, ha valaki csak egyórás beszélgetés után hallja meg, hogy elbocsátják a munkahelyéről, dühösen reagál a hosszas bevezetésre: 'Minek ülök itt már egy órája! Azonnal megmondhattad volna, miről van szó!'"
Azt hiszem, ez a tulajdonság olyasvalami, amit nehéz megszeretni az itteniekben, viszont meg kell tanulni tisztelni. Több előnye is van ennek az attitűdnek, és nem is olyan könnyű utólag elsajátítani az egyenes beszédre való képességet.
"Vossestein szerint, ahhoz hogy a hollandok közvetlenségét és nyílt kritikáját jobban megértsük, ismernünk kell társadalmuk szerkezetét és határozathozataluk módját. Akár politikáról, akár vallásról vagy bármi másról legyen szó, egyetlen társadalmi csoport sem alkot többséget ebben az országban. A társadalom sok kis 'hok'-ból azaz zugból áll. Egyetlen ilyen zugnak sincs abszolút hatalma, így minden döntést vita előz meg. Ezt követi a (...) holland kompromisszum. Ha valaki a véleményét nem eléggé érthető egyenességgel, egyértelmű nyelvhasználattal és nem kellő hangerővel juttatja kifejezésre a vita idején, akkor ezt nem veszik figyelembe a végső döntéshozatal során."
És a mindennapokban is látni, milyen jól szerkesztett a holland társadalom. Ebben ezeknek a hagyományosan jelenlevő viselkedési normáknak fontos szerepe van. Pl. mivel nem túl érzelmesek, jól veszik a kritikát maguk is, és a vitában is józanok maradnak, emellett képesek a kompromisszumra. Hatalmas dolog ez!
"Egymás gyakori kritizálásának okát Vossestein a hollandok tökéletességre való törekvésében látja. Szerinte ugyanis (...) a hollandok csak azt a személy kritizálják, akit komolyan vesznek. Hogyan ismerje fel valaki a hibáit, ha nem hívjuk fel a figyelmét rájuk?"
Tehát, bármilyen nehéz is ezt nekünk (nekem) elfogadni, könnyen lehet, hogy az összes eddigi engem ért "támadást" jó szándék vezérelte.
Az egyenesség folyománya lehet a hollandok számomra sokszor bárdolatlannak tűnő tömörsége, szűkszavúsága. Ami elsőként szemet szúrt, hogy ha többen vagyunk egy házban, és valaki távozik, az villámgyorsan történik és előfordul, hogy köszönés nélkül. Azóta sem tudtam ehhez hozzászokni. Mikor én megyek el itthonról, mindig odamegyek E papához, elmondom hova megyek, kikérdezem az ő terveiről, a várható időjárásról, elmondom, mikor jövök, és ha mégsem, akkor mikor jelentkezem, és a programomhoz fűzött reményeimről is felvilágosítom. :) A reakció általában értetlen és tömör válaszadogatás, és minden mondat végén elforduló (lezáró) fejmozdulat.
A sokat idézett könyv írónője így ír saját tapasztalatairól:
"Röviddel Hollandiába való érkezésem után, nagyon szépen megkértem egyszer az akkori szomszédomat, hogy távollétemben vegye át a postástól azt a kis csomagot, amelyet Magyarországról vártam. A szomszéd csak annyit mondott, hogy jó, rendben. Ez a rövid válasz meglepett, hiszen mint magyar olyasmit vártam, mint például: 'Hogyne, nagyon szívesen. Hova megy? Mikor jön haza? Honnan várja a csomagot?' A magyarok többnyire szeretnek beszélni, és a nagyon rövid válaszban az érdeklődés hiányát látják, tehát azt udvariatlannak tartják."
Engem már egy ideje nem lepnek meg ezek a "visszavakkantások", de nem tudtam hozzáidomulni. Pont én, aki egy átlagos magyarnál is jóval többet magyaráz..:) Legutóbb Demiant sikerült megnevettetnem az ajtóból-tízszer-visszafordulós mutatványommal. Az, hogy kinevetett, mégis sokkal jobban esett a közönynél.
Legközelebb tizenegyszer fordulok vissza.