Május 7-én költöztem Almere-be. Mielőtt végleg döntöttem volna, még váltottam pár levelet E-vel, akit mostantól E papának hívok. (Nem csak az ő nevét változtatom meg. A kezdőbetű-nevek most már túl sokan vannak, összetéveszthetők és fantáziátlanok is...) E papa magától írt először egy levelet, amivel a döntésben kívánt segíteni. Összeszedte számomra az előnyöket-hátrányokat, azaz inkább azokat a dolgokat, amikért érdemes őket választanom. Továbbá megerősítette írásban, hogy ha hosszabb távra maradok, nézhetünk nekem állást a gyárban...
Szóval kitűztük az időpontot. Valójában nem a másik család miatt bólintottam ilyen lassan, hanem mert eléggé tartottam ettől az újrakezdéstől. És Nieuwegeint is nagyon megszerettem, a kis házat, a béke szigetét, az új barátaimat. De semmi sem tarthat örökké. Főleg, hogy teljesen elfogyott a pénzem.
Az utolsó napokat jól kihasználtam: annyira haszontalanul töltöttem, ahogy csak tudtam...:) A legviccesebb május 5-én volt, ami a Felszabadulás Ünnepe (Nationale Bevrijdingsdag) a 2. világháború lezárásának napja Hollandiában. Ebből az alkalomból a házunk mellé építettek egy komplett vidámparkot és vásárt, az elképzelhető összes hülyeséggel, amiből mi két dologra voltunk vevők. Az egyik az ollie ball (szerintünk ollibolli), ami egy rettentően finom, olajos fánk, a másik a breakdance, amire beszívva ültem fel BK-val.. Poén volt. :) És duplán poén azért, mert még jól emlékeztem rá, hogy kiskoromban annyira sírtam rajta a vidámparkban, hogy apukám megállíttatta. Szóval egy hős vagyok. :)
Május 7-én, pénteken, délben beszálltam E papa autójába, és Á meg F integettek nekem... Az aznapi program sűrű volt ugyan, de E papa mindenben tartotta magát a szavához. Megérkeztünk Almere-be, leültetett a (leendő) szobámban egy papírral, egy ceruzával meg egy bögre kávéval, és közölte, hogy ha kész a hiánylista, indulunk az IKEÁba. Elég zavarbaejtő volt a helyzet, de csak megírtam azt a listát. Még jófej is voltam, mert a szobában eredetileg található gyerekággyal (emeletes, alatta kihúzható íróasztal, kis fiókok) inkább megbarátkoztam. Az IKEÁtól is féltem, hogy hogy fogok választani, de E papa mindenben segített. Lenyűgöző volt. De a legnagyobb csoda az volt, hogy magamban sóvárogtam egy öltöztető asztalka után, de nem mertem volna kérni, és mikor épp azon gondolkodtam, hogy hogy lehetne kialkudni a külön tükör és íróasztal megoldás helyett, megállt álmaim öltöztetőasztalkája előtt, hogy mit szólok hozzá. ... Lehet, hogy túl gyorsan válaszoltam. :)
Végül a kasszához érkeztünk, az asztalkán és a hozzá tartozó kisszéken kívül egy komplett ruhásszekrénnyel, egy nagy, bolyhos szőnyeggel, egy olvasólámpával és egy ágyneművel. A nehezebb cuccokat másnap szállították, és onnantól (nem túlzok) egész hétvégén bútorokat szereltünk, illetve zárat a zár nélküli ajtóra. A munka javát persze E papa és Ko, a tizennyolc éves, kínai mostohafia végezték. Egyszerűbb feladatokat rám is osztottak azért (pl csavarozgatás), hogy ne unatkozzak, de főleg vezényelnem kellett, hogy mit hogy szeretnék.
Sa (ejtsd: szá), az 5 éves kisfiú, és Mimi, a két és fél éves kishúga mindenből ki akarták venni a részüket, folyamatosan lábatlankodtak, és olykor sikerült is leszerelni őket egy-egy apró-cseprő (ál)feladattal.
Egy közbevetés: a kitalált nevek érdekessége itt az, hogy nem én találtam ki őket. A kínai nyelvben a család egyes tagjainak megvan a maga megszólítása, hasonlóan az "anya, apa" megszólításokhoz, de itt a testévreknek is van, és attól is függ, ki a rangidős. Sa, az idősebb fiútestvér megszólítása, Mimi pedig a legkisebb kislányé a családban. Bár a gyerekekhez az apjuk folyamatosan hollandul beszél, és értenek is mindent hollandul, a kicsi nem nagyon beszél, és ha igen, akkor egy-egy szót, inkább kínaiul mint hollandul, de van, hogy halandzsául. Nekem ez persze jelent némi kihívást :), de nagyon érdekes is, meg aranyos is. Engem Ei-nek (ejtsd: áj vagy vmi ilyesmi) hívnak, mert az a nagynéni (vagy közeli női rokon) neve. Igazán megtisztelve érzem magam. Szóval Mimi magát hívja Miminek és a testvérét meg Sának, és ez ihlette az én neveimet. Ko csak egyszerűen egy másik név. E papa... már most sem szorul sok magyarázatra, de a továbbiak majd még inkább alátámasztják...
Végül elkészült a kis szobám, egész otthonos lett. A 7.hét mappában találtok sok képet a galérián. Már csak néhány képet szeretnék a falra... meg majd az ágy alatti fiókos cuccot le szeretném tapétázni a szőnyeg színére, de ezzel még várok.
Ami gyanús volt az első nap végén, hogy anyuka nem jelent meg este sem. Kezdtem gyanakodni. végül vacsora után óvatosan megkérdeztem, hogy hol van. Kiderült, hogy Kínában, és ott is marad július végéig. Mondjuk, el kell ismerni, ez azért kicsit furcsa volt, hogy akkor kerül szóba, mikor már beköltöztem, de érdekes módon nem ütött annyira szíven a hír. Lehet, hogy azért, mert már ekkor kezdtem velük otthonosan érezni magam, és ez az anyuka nélkül is ment...
Az első héten iskolaszünet volt, ami jó alkalmat kínált a gyerekekkel való összeszokásra. Ko is otthon volt, de ő sokszor vonult el a szobájába számítógépezni, mert többnyire ezt csinálja a szabadidejében.
A gyerekek... nagyon szeretetre méltóak, jól tudnak magukban játszani, egymással is, de ez utóbbi azért nem megy zökkenőmentesen. Sának nehezebb természete (vagy korszaka) van. Szereti kioktatni a kishúgát, gyakran kiabál vele, és gyakran dührohamot kap. A hiszti egy részét annak tudom be, hogy nagyon hiányzik neki az anyukája, duplán igényli a törődést. Így hát próbálja magára vonni a figyelmet. Másfelől meg, szerintem szeretné kifejezni milyen csalódott és mérges az anyjára, amiért magára hagyta, de ezt ő még nem tudja másképp, úgyhogy mindeféle okot talál az őrjöngésre. Így vagy úgy, nagyon nehéz vele néha... Nekem személyesen még nem kellett ezt kezelnem eddig, csak akkor kezdi a műsort, ha az apja is ott van. Viszont nagyon tetszik nekem, hogy szeret alkotni. Főként rajzol, de vág és ragaszt is bőszen, a műveit meg kitesszük a falra, és ettől dagad a mellénye. Nagyon becsvágyó, ami sokat segít annak a felnőttnek, aki ezt felismeri. Ezzel könnyű megfogni, motiválni.
Mimi egy kis színésznő. Bámulatosan utánozza a felnőtteket és a korát teljesen meghazudtolva bármilyen érzelmet tud imitálni. Pl. nagyon szereti eljátszani, hogy meglepődik. Legkedvesebb időtöltése a bábozás, meg a szerepjáték különböző babákkal, állatkákkal. Ha olyan kedve van, meghív engem is, hozza a nekem szánt bábot. Amit szintén nagyon szeret játszani, hogy bemutat egy hangot és egy hozzá tartozó mozdulatot, és nekem utánoznom kell. Ezt a végtelenségig tudja csinálni, de ha hibázom, akkor kijavít!
Van néhány rajzfilm, amit mostanra fejből tudok, de ezek közül is kiemelném a Cars (Verdák) c. csodálatos alkotást, amit csak az első héten legalább háromszor láttam. Ennek viszont megvan az az előnye (hollandul és angol felirattal nézve), hogy nagyon sokat tanulok belőle. Összeségében is sokat fejlődtem hollandból, amióta itt vagyok. Sokkal többet mint Houtenben, talán, mert motiváltabb vagyok. Pl. tényleg meg akarom érteni, amikről beszélgetnek. E papától kaptam egy könyvet is, ami alapján haladni fogunk, egyelőre önállóan olvasgatom és oldogatom, mert úgy tűnik az alapok már mennek. E papától azon a héten szinte minden nap kaptam valamit. Vett nekem egy térkép- és útikönyvet Almere-ről és egy holland-magyar turista kézikönyvet (amin halálra röhögöm magam), kaptam pár filmet is dvd-n (csak úgy), sőt egy holland nyelvű regényt is, ami egy kínai harcosról szól. E papa szerint bosszantani fog, hogy nem tudom, miről szól, és annál előbb megtanulok hollandul :)
Sokat mesél amúgy a kínai szokásokról, meg a saját élményeiről Kínában, de a legérdekesebbek azok, amik a családot is érintik. Pl. a Buddha-oltár a lépcsőfordulóban: elengedhetetlen kelléke a kínai család lakásának. Erről olvassátok el, amit a nagymamám írt Kuan-jijről, Buddha egyik arcáról. Nagyon érdekes. Nem hosszú!
Sajnos nagyon sokáig halogattam az írást, sokat kell pótolnom, így most nem tudok az érdekességekről írni, de szavazásra bocsátom egy ötletemet, ami a minap pattant ki a fejemből. Indítanék egy érdekesség-rovatot, amiben az észrevételeimet meg érdekes tényeket gyűjtenék. Ezek többnyire Hollandiáról és a hollandokról lennének, vagy bármilyen kinti tapasztalatomról. Azért jutott ez eszembe, mert mikor az eseményekről számolok be, nehezemre esik megszakítani a gondolatmenetet, és talán úgy már nektek sem lenne annyira jó olvasni. De mondjátok meg ti!
Amit nagyon szeretek még E papában, hogy jó humora van. Sokat poénkodunk, ami mondjuk főleg az én oltogatásomból áll :), de jó néven veszem. Ebből is érzem, hogy egyenrangúnak, sőt most már családtagnak tekint.
Még mindig ezen a héten Kóval fodrászhoz vittük a kicsiket. Így jutottam fodrászhoz. :) Úgy láttam, eléggé ügyesek, és már nagyon-nagyon rászorultam a dologra, úgyhogy én hétvégén visszamentem. Kb. négy órát ültem ott, és ez történt:
Nagyon örülök neki, már régóta szőkülni akartam. Először megijedtem (mert már vállig ért a hajam), de aztán rájöttem, hogy így kellett lennie. :)
Az első közös (nem-bútor-szerelős) szabadnapon E papa elvitt (a gyerekekkel együtt) Lelystadba, ahol megnézhettem a gyárat!! Körbevezetett és mindenről megmutatta, hogy működik és hihetetlen adatokat mondott. Pl. egyik csodálnivaló dolog, hogy a gyárban minden, ami elképzelhető (vagy nekem eddig elképzelhetetlen volt) újrahasznosul. Az energiájuk (ami a gépeket működteti) 90 %-át maguk termelik meg a hulladékok elégetésével. De nem vagyok biztos benne, hogy ez mindenkit érdekel, meg hogy jól tudom visszaadni a lényeget, úgyhogy akit érdekel, az inkább írjon és elmondom, amit még tudok, meg hogy hol olvashat róla. Ezt a gesztust én, mindenesetre, nagy megtiszteltetésnek vettem.
És láttam a tengert is. Csak a kocsiból, mert rossz idő volt, de így is meghatódtam. És utána elmentünk egy nagy virágkereskedésbe és vettünk virágokat a teraszra meg mindehova, és én választhattam.
Aztán még mindig a hétvégén, fodrászolás után Utrechtben is voltam, és találkoztam egy magyar baráttal Rotterdamból, Ch-val, és később É-vel meg B-vel (a kedvenc hollandommal) is találkoztunk. Bár annyira nem sikerült jól az este, mert egy klubba nem engedtek be minket, és nagyon hideg volt, és sokáig vártunk egy éjjel-nappali gyrososban É-re meg B-re (akiket beengedtek), de azért örültem nagyon, hogy láttam őket, és hogy kimozdultam. Később rájöttünk, hogy semmilyen jármű nem jár a hollandoknál éjjel (ami kész abszurdum!) és nagyon sokat kellett volna várni a vonatunkra, úgyhogy kitaláltuk, hogy B-nél alszunk. Csakhogy odáig is el kellett jutni valahogy és egy biciklire voltunk négyen. Ch talált egy elhagyott biciklit, de mikor ketten ráültünk, meghajlott a kereke. :) Majd nagy nehezen leszűrtük, hogy azért is volt elhagyott, de előtte még szerencsétlenkedtünk egy sort vele... Végül taxival mentünk B-hez, és a náthás É-vel együtt teáztunk, és még csomót röhögtünk mielőtt elaludtunk.
A múlt héten elkezdődtek az iskolai napok és az én valódi menetrendem is életbe lépett. Ez leginkább abban merül ki, hogy a gyerekeket biciklin szállítom fel-alá, amitől először nagyon féltem, de már tök profi vagyok. :) És kezdek megedződni, mert hát Sát minden nap el kell vinnem iskolába és el is kell hoznom onnan, és Mimit meg három nap pluszban. De a legdurvább a csütörtök: reggel negyed 9-re Sát suliba viszem, háromnegyed 10-kor azonban értemegyek, átviszem a logopédiára, ott beülök vele egy órára (ami nagyon érdekes!), 11-kor visszamegyünk a suliba, és már indulhatok is Mimiért 11:40-re az oviba. Akkor vele van egy kis időm otthon, amíg 14:40-kor el nem indulok megin Sáért, hogy 3-ra odaérjek, és hazahozzam. Na ez lesz pl holnap...
De...van biciklim!!! :)
És valamelyik nap suli után mindkét gyerekkel (Sa saját pótkerekesén jött) bementem a kisközpontba (ami nem Almere Centrum, csak egy kisebb centrum Almere-Buitenben) fagyizni.
És csak egy kicsit paráztam odafelé. :)
Bár erre nem vagyok kényes, de mégis pozitív, hogy nem kell sok házimunkát végeznem, azaz semmit. Én felelek a virágokért, és a gyerekek ruhájáért. (De a mosást már nem én csinálom, sőt, magamnak sem! :))
Elintéztük a városházán a bejelentett lakcímem, biztonsági kódom (vagy mit), amivel lehet bankkártyám, és a bankban is jártunk. Viszont tönkretettem a telefonom, mert elindítottam rajta egy ismeretlen alkalmazást, és bekrepált, és voltunk vele Amiban egy szervízben, de nem tudták megcsinálni. Vissza fogom vinni Utrechtbe, mert meggyőződésem, hogy a srácok, akik kiütötték, hagyták rajta az alkalmazást, de semmi garancia nincs rá, hogy meg is csinálják. Most egy kölcsön telefont használok (persze E papától), HTC touch 2-t, ami nagyon menő, érintőképernyős meg minden, bár csak hollandul tud... Egy újabb dolog, amiből tanulok.
Ezen a hétvégén itt is hosszú hétvége volt (pünkösd hétfő miatt), úgyhogy szombaton voltunk Amszterdamban, vasárnap pedig állatkertben, ami kész átverés volt. Nagyon vártam már, mert imádom (!) az állatkertet, de alig voltak állatok, és az egész egy nagy élménypark volt gyerekek számára, ahol végig Sát meg Mimit kellett figyelni, hogy ne törjék ki a nyakukat, ne tűnjenek el és fagyit venni nekik és befizetni a csónakdodzsemre... Szép kis pihenés volt... De azért örülök ezeknek a közös programoknak, mindenképp jót tesz a kapcsolatunknak a gyerekekkel.
Azért remélem, hogy nemsokára lesz egy kis pénzem, hogy külön programokat is tudjak csinálni. CouchSurfingen találtam három almere-i emberkét is, akik nagyon szimpik, és mindhármuknak írtam, és visszaírtak és találkozom is velük. Az egyik sráccal most szombaton. Olyan izgi!
Tudom, hogy sok mindent kimaradt, de már így is túl sok. A többiről legközelebb. Itt emlékeztetem magam, hogy írjak a Sa tanárától, a logopédiáról, Missről, aki kéthetente jár a gyerekeknek nyelvi fejlesztő órákat tartani (ezek nagyon érdekesek!). És írjak Mimi szövegeiről, meg hogy miket tanultam kínaiul, meg E papa poénjairól konkrétabban, meg Ko főztjéről...